[ Pilisi utak / Vég Csaba ]

Pilisi utak  -  3b

Pomázi Kő-hegy

A Kő-hegy egy gyorsan megközelíthető hely szép kilátással és menedékházzal (zsíroskenyér és házi szörp is van ;) ).

A legegyszerűbb, ha felmegyünk a menedékházhoz, majd ugyanazon az úton visszajövünk. Lehet tenni egy kitérőt a Vasas-szakadék felé, a Cseresznyés hegy körül (Z majd S jelzésen vissza). Egy kicsivel nagyobb túra, ha HÉV-vel érkezünk Pomázra, majd a Kő-hegy után lesétálunk Szentendrére (az Anna völgyön keresztül (Z jelzés), vagy a rövidebb S jelzésű úton), a HÉV-megállóhoz.

0. Parkoló

A Kő-hegy felé a Damjanich út vezet. Ennek a végén, már az erdőben, van néhány autónak hely. De megállhatunk a templom környékén vagy a Községház utcai parkolóban és akkor elsétálhatunk a Mesélő- (Messalia-) hegy aljában.

A Damjanich út végéről már jól látszik a Kő-hegy.

Fent a kilátó a zászlórúddal.

1.  A bevezető út

A Damjanich út vége bevezet az erdőbe.

Itt néhány autó le tud állni...

A turistaút az útvégi telek mellett balra vezet el.

2.  Patakmeder mellett

Egy elágazásnál a turistaút balra, a patak meder mellett vezet, de elindulhatunk a jobboldali árok útján is, ami a meder felett halad; a két út nem sokkal később összetalálkozik.

A patakmeder mellett haladunk...

Egy leszakadt rész.

A köves meder.

Majd jobbra a feljáró néhány lépcsőfok.

Visszatekintve...

Az út felvezet az árok fölé.

Visszatekintve...

2b.  Patakmeder felett

Az elágazásnál választhatjuk a jobboldali árkot is.

Ez a patakmeder felett vezet.

Egy beszakadt rész.

Majd a turistaút találkozási pontja.

3.  A János-forrás

Egy hármas elágazáshoz érünk; itt jobbra kell fordulnunk.

Lent a János-forrás.

4.  Felfelé kapaszkodó

A forrás után az ösvény már a hegyoldalban vezet felfelé.

A turistaút jobbra vezet.

Visszatekintve...

Majd ismét, jobbra, felfelé kell kapaszkodnunk. Ezt megtehetjük ezen az ösvényen is:

Maga a turistaút azonban néhány méterrel később vezet felfelé.

Felfelé kapaszkodunk a meredek ösvényen.

A nagy kő már a kapaszkodó végét jelzi.

Majd megérkező a hegytető platójára.

5.  Pihenő

Felérkezve szinte azonnal, jobbra, egy nyílt részhez érünk.


Alattunk jól látszik az erdőben vezető ösvény, amin erre felé jöttünk.

Szemben a Mesélő- (Messalia-) hegy, mögötte a Kevélyek.

Az Ezüst-Kevély mögött a Hármashatárhegy, az antennákkal. Előtte, kicsit balra pedig a Monalovac (ahol Lánszky Imre Vetus-Buda várát feltételezi).

Kicsit lentebbről jól látszik a Kis és Nagy Csikóvár.

A Kis Csikóvár.

A Nagy Csikóvár jellegzetes (csonka piramis - valószínűleg lefaragták a hegyet) formája.

6.  Kilátó

A hegytetőn az út tovább vezet a Petőfi-kilátóhoz ("Petőfi-pihenő").

A felirat szerint itt pihent meg Petőfi 1845-ben.

A kilátás.

A távolban a Megyeri-híd.

Pomáz és a Mesélő oldala.

Csobánka széle.

Alattunk egy kőgomba.

Jobbra a korábbi pihenőhely sziklája.

A balra látható szikla.

Visszatekintve a kilátó felé.

7.  Menedékház

Az út tovább vezet a hegytető oldalán.

A hegytetőn nyitott, bokros részek.

Hamarosan elérjük a menedékházat.

Kilátás Szentendrére.

A turistajelzés tovább vezet Szentendre felé.